2012. július 18., szerda

16.fejezet: Go run.


Sziasztok! :)
Szeretném elmondani, hogy ma egész nap a barátnőimmel volta, és úgy terveztem nem lesz ma új rész, mivel még ötletem se nagyon volt a folytatáshoz, viszont átgondoltam, és nem szeretnélek titeket olvasókat cserbenhagyni, ezért összehoztam egy új részt, remélem örültök és tetszik is! :))
A történetben szó esik egy dalról, na ha valaki nem ismerné fel, akkor az "ajánlott zene" résznél itt az elején megtalálhatja! :)
továbbra is várom az olvasókat like-okat kommenteket feliratkozásokat! :)) 
Jó olvasást! :) xoxo <3                                                                                           



                                                                                             16.fejezet: Go run..
                                               (ajánlott zene:http://www.youtube.com/watch?v=r_8ydghbGSg)

-Becky szemszöge-

Miután befeküdtünk Zayn-el az ágyba, elég sokáig csak gondolkoztam. Tyler-en, Niall-en, mindenen. Nem tudom mi üthetett Tyler-be, soha nem volt ilyen...ilyen erőszakos. Nagyon fáj amit tett. Be kell látnom, elveszítettem őt valószínűleg. És ott van Niall. Nos igen, nehezen tudom kezelni ezt a dolgot, hiszen számomra Niall nagyon fontos, de persze csak mint egy barát. Bevallom, az elején nekem is tetszett, édes volt, figyelmes, vicces, és mert a szőkék a gyengéim,(;D) de a Zayn iránt érzett szerelmem hihetetlen erős. Azt mondta nem bírná ki, ha kevesebbet lennék a közelébe, bevallom én se. Nagyon szeretem őt, de csak mint barátot. Most mit csináljak?! Nem akarom elveszíteni őt is mint Tyler-t. Nem bírtam tovább, valakivel beszélnem kell. Nos, ez nem lehet Zayn logikusan, ahogy Niall sem. Liam-el mindent meg tudok beszélni, és tud Tyler-el is, viszont Niall-ről nem, és akármennyire is megbízom bennem, nem akarom ha többen megtudják. Harry és Lou is olyan mintha a bátyáim lennének, viszont Lou már úgy is tud róla, és multkor is vele beszéltem, így hát irány Louis szobája! Óvatosan ki keltem Zayn mellől, és mentem is Lou-hoz. Kopogás nélkül benyitottam és halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Leültem az ágyára és ébresztgetni kezdtem.

~Louis kérlek kelj fel, muszáj beszélnünk!-már-már könyörögtem, mire Lou végre kinyitotta a szemeit.
~Mi történt Becky?-kérdezte álmosan miközben felült az ágyában.
~Beszélnünk kell!-mondtam, majd nagy levegőt vettem, és elkezdtem mindazt, amit magamban mondtam a szobámban. ~És fogalmam sincs mit csináljak, érted Lou? Nem veszíthetem el!-mondtam és már nem bírtam könnyeimmel.
~Becky ss ne sírj!-mondta Lou és az ölébe húzott. ~Szerintem el kéne mondanod az érzéseidet Niall-nek.
~Szerintem képtelen lennék rá.-mondtam még mindig könnyeimmel küzködve.
~Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, de sokkal jobb lesz ezután minden, hidd el!- mondta Lou, és kicsit megnyugottam. Ott ültünk a szobájába, én meg az ölébe és a hátamat simogatta. Nagyon hálás vagyok Lou-nak.
~Louis, te vagy a legjobb bátty a világon, nem is kívánhatnék nálad jobbat!-mondtam erősen hozzábújva.
~Imádlak hugi, és tudod hogy rám bármikor számíthatsz!-mondta Lou, majd belepuszilt a hajamba.
Nem akartam elmenni, olyan nyugtató Louis társasága. Éreztem hogy egyre nehezebb nyitva tartani a szemem, míg egyszer csak elnyomott az álom.

-Louis szemszöge-

Éreztem hogy Becky légzése megváltozik, és elkezd szuszogni. De aranyos. Óvatosan felemeltem és az ölemben visszavittem a szobájába. Felőlem aludhatott volna velem, de nem akartam hogy valami bonyodalom legyen, így jobbnak láttam visszavinni a szobájába. Miután visszafeküdtem az ágyamba végig Becky szavai jártak a fejembe. Nagyon nehéz lehet most neki. Mondjuk szerintem jobb lesz ha elmondja Niall-nek az érzéseit. Ezen gondolkodva nyomott el az álom.

Reggel Becky ébresztgetésére keltem.
~Louis gyere, erről nem szabad lemaradnod!-kuncogott Becky. Kimentem és mindegyik fiu kint állt, kivéve Harry. Elmentünk a szobájáig, ahol egy hatalmas vödör várt minket tele vízzel.
~Szóval Liam muszáj venned, rendben?! A lényeg hogy halkak maradjunk!-mondta Becky és bementünk a szobájába. Mi a fiukkal megálltunk az ajtóban, míg Becky közelebb ment az alvó Harry-hez. Liam beindította a kamerát, Becky pedig elkezdett beszélni.
~Hölgyeim és Uraim! Nem olyan régen ez az édesen alvó fiu még félálomban felkapott és lefutott velem a medencéhez, ahova szépen be is dobott. Most viszont eljött az én időm. Sajnos bedobni nem tudom, de itt egy hatalmas hideg vízzel teli vödör, amit ráöntök a mi drága Harold-unkra.-mondta Becky kicsit halkabban, majd a következő pillanatban ráborította Harry-re a vízet, aki ijedtében fel akart ülni, ám legurult az ágyról. Egy emberként tört ki belőlünk a szakadás. Harry azonban pár másodpercre rá felkelt, és elkezdte üldözni Becky-t. 10 percig kergette, míg végül elbújt, majd hirtelen elkapta Becky-t, és beledobta a medencébe. Ismét röhögtünk egy jót. Harry épp indult volna befele, mikor Becky intett, és a következő pillanatban Zayn belelökte a medencébe Harry-t. Liam leállította a kamerát, és nekünk se kellett több beugrottunk hozzájuk a vízbe.
~Na most már béke Beck?-kérdezte Harry mikor már a konyhában reggeliztünk.
~Béke!-mondta Becky majd megölelték egymást.
A délelőtt jól telt, szokásos bohockodások. 
Aztán egyszer csak Becky rám nézett, jelezve, hogy most jött el az idő hogy beszéljen Niall-el. Bíztatóan rámosolyogtam, mire ő is.
~Niall beszélhetnénk?-állt fel Becky, mire a szöszi bólintott és felmentek az emeletre. Nagyon szurolok Becky-nek....

-Becky szemszöge-

Itt ülünk Niall ágyán, és arra vár hogy mondjak valamit, de nem megy. Miért ilyen nehéz?!
~Becky minden rendben?-zökkentett ki Niall gondolkodásomból.
~Nem. Figyelj, szeretném elmondani neked az érzéseimet.-mondtam egy sóhaj kíséretében. ~Nagyon szeretlek Niall, de mint egy barátot. Nagyon fontos vagy nekem, de ugyanígy fontos nekem Harry Liam és Louis is. Bevallom, amikor elöször találkoztunk, te is tetszettél nekem, vicces voltál segítőkész, és a szőkék a gyengéim. Viszont ami Zayn-hez köz, az nagyon erős szerelmi szál, hozzád pedig egy nagyon erős baráti-testvéri szál köt, és most vesztettem el Tyler-t, aki nagyon fontos volt az életemben, nem bírnám ki ha téged is elvesztenélek!-fejeztem be monológomat és sajnos megint a könnyeimmel kellett kűzdenem.
~Becky, most úgy visszaforgatnám az időt.-törte meg a csendet Niall. ~Ha akkor az elején elég bátorságom lett volna elhívni valahova téged, most talán más lenne a helyzet. Talán az én ágyamban aludnál minden éjjel, engem köszöntenél mindig csókkal, nekem mondanád hogy szeretlek. Talán én lennék neked a szerelem, ahogy nekem most te.-mondta Niall, és ekkor már teljesen ki tört belőlem a sírás. Nem tudtam megszólalni sem. Csak sírtam, és hagytam hogy Niall az ölébe húzzon és a hátamat simogassa.
~Sajnálom Niall.-ennyit bírtam kibökni.
~Nem a te hibád Beck!-mondta, belőlem meg megint kijött a sírás. Már zokogtam, és nem bírtam abbahagyni. Még az is csak kicsit segített, hogy Niall próbált nyugtatni.
~Szerintem menj vissza a többiekhez, és megmondanád nekik hogy elmentem aludni?-kérdeztem Niall-t.
~Rendben, és persze!-mondta, én meg hálásan rá néztem. Gyönyörű kék szemei tele voltak fájdalommal. És minden fájdalom miattam volt. Felálltam, és bementem a szobámba, Niall pedig a többiekhez. Még csak este 9 óra volt, de jobbnak láttam, ha elteszem magam holnapra, ráadásul nem tudtam volna Niall szemébe nézni. Elmentem zuhanyozni, majd mikor befeküdtem az ágyba könnyeim megint előjöttek, így álomba sírtam magam.
Még félálomban hallottam mikor Zayn befekszik mellém, és ad a homlokomra egy puszit, de hamar elnyomott az álom.

Reggel nagyon korán keltem, még csak fél 6 volt. Kimentem a fürdőbe és mintha nem magamat láttam volna. Szemeim vörösek voltak a sok sírástól, alatta karikák. Sápadt volta. Nem voltam önmagam. Gyorsan próbáltam kezdeni magammal valamit. Megmosakodtam, felvettem egy kis fekete sortot, egy sima szürke ujjatlant, rá pedig a kedvenc 1D-s pulcsimat. Lazán összefogtam a hajamat, felvettem az egyik sport cipőmet, bedugtam a telefonomba a fülhallgatót és elindultam futni. 

Fogalmam sem volt merre futok, csak futottam és próbáltam kizárni a külvilágot. Elkezdődött az a szám, ami nagy hatással volt rám, és nem csak azért, mert az énekesnő az egyik példaképem, hanem mert a szövegét teljesen át tudom élni, érzem mindazt, ami benne van.

Go run, run, run
I'm gonna stay right here
Watch you disappear, yeah

Go run run run
Yeah its a long way down
But I'm closer to the clouds up here

Ennél a résznél magamban üvöltöttem, és a könnyeim is eleredtek. Azonban nem csak azok. Az eső is eleredt. Nem érdekelt, csak futni akartam, menekülni, kizárni a külvilágot. Már egy ideje futottam, mikor nagyon megszomjaztam. Fogalmam sem volt merre lehetek, de megláttam egy kis boltot. Bementem és vettem egy kis üveg vizet, majd mikor kimentem sétálva iszogattam. Megnéztem a telefonomat. Már 9 óra volt. Hamar elment az idő, viszont még nem akartam hazamenni. Megittam a vizet majd ismét futni kezdtem. Az eső már szakadt, rég esett már így, de nekem jól esett. Egyszer csak telefonom csörgésére lettem figylemes. Zayn volt az. Nem akartam senkivel sem beszélni, most pedig főleg nem vele, így hát visszatettem a zsebembe. Zayn legalább még 20szor próbálkozott. Ezután jöttek szépen sorban a fiuk. Elöször Liam, legalább 10szer, aztán Harry ugyanígy, Niall is. Aztán jött Louis. Nem bírtam ki, kb. az ötödik próbálkozásra felvettem.

~Louis könyörgöm ne mond a fiuknak hogy én vagyok csak menj arrébb!-szólaltam bele rögtön a telefonomba
~Srácok, Lottie az a hugom, ha nem baj felmennék.-mondta Louis a fiuknak, és pár másodperc múlva ajtócsapodást hallottam. 
~Becky mi van veled? Hihetetlenül aggódunk, eltűntél!-mondta kicsit idegesen Louis
~Sajnálom Louis, de most nem tudok hazamenni. Nem tudok se Niall se Zayn szemébe nézni.-mondtam
~De miért? Történt valami?-kérdezte aggódva
~Hát elmondtam mindent Niall-nek, és azt mondta az ő hibája, mert ha akkor az elején lép máshogy éreznék iránta. És lehet igaza van, és ezért nem tudok egyikőjük szemébe se nézni.-mondtam, és próbáltam visszafojtani a sírást.~Becky semmibaj, gyere haza, Zayn már azon van hogy végig telefonálja az összes kórházat és a rendőrséget.-mondta Louis
~Meg sem érdemlem Zayn-t.-kezdtem ~De hazamegyek.-mondtam ~Nem akarok még nagyobb fájdalmat okozni Zayn-ek, és nektek sem.-fejeztem be.
~Nagyon örülök hogy beláttad-mondta Louis, és hallottam hangján hogy megkönnyebbül.
~Viszont nem tudom hol vagyok, értem tudnál jönni? -kérdeztem
~Persze, de keress valami táblát hogy megtudd, merre vagy. Viszont ha elindulok 100 hogy a fiuk is jönni fognak.-mondta Louis.
~Sajnos tudom, de nem tudok mit csinálni.-mondtam, és kerestem egy táblát. Találtam is, bediktáltam Lou-nak, és azt mondta max 15 perc és ott vannak.
Mivel már nem futhattam, mert jönnek a fiuk, megálltam egy helyben, de ez 2 perc után unalmas lett, így körbe-körbe, oda-vissza kezdtem sétálgatni, aztán hirtelen megremegett a lábam, és hirtelen elsötétült minden...

Becky futós szerelése:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése